Mihail Zsvaneckij: "Normálisan, Grigorij? Kitűnően, Konsztantyin!"


A barátommal nyertünk egy tortát egy üdülőben. Csakhogy az üdülő éttermébe nem eresztettek be. Rosszul egyeztették a dolgot - egyesek sorsolnak és ajándékoznak, mások meg a tisztaságra ügyelnek. Fogtuk magunkat a barátommal és lenyeltünk egy-egy decit, és megértettük, hogy van, aki jutalmaz, más meg takarít, mink meg akár odaszemetelhetünk is. Megettük a tortát odakinn, csak úgy a térdünkről, csak az öltöny lett kissé tortás, de annyi és kész.

Varrattam egy nagykabátot, olyan szőrmegallérosat. A szűcséktől elhoztuk a kabátot, fölpróbáltam, aztán már vittük is vissza, de nem akarták visszavenni. Pedig még erőszakkal is fenyegettük őket. Mondtuk, hogy beverjük a pofájukat, ha nem veszik vissza. Nekem amúgy is valahogy nem annyira daliás az alakom, most meg még villamosra sem merek felszállni, sor nélkül felengednek, a helyet is átadják, a múltkor két özvegyasszony sírva fakadt, mert a rokkant férjük jutott eszükbe... A gallér meg olyan, mintha medveszőrből lenne, vagyis abból, ami a medve után megmaradt, miután teljesen feldarabolták..

Szóval vissza akartuk adni nekik, de ezek többen voltak, és nem, nem... Na, akkor a Grigorijjal lenyeltünk két-két decit. Felvettem a kabátot: "Jól áll ez, Konsztantyin", - mondta Grigorij. Szerintem is egészen normális... De hiszen ezek el is magyarázták, hogy amaz beteg lett, itt meg ez a bélés, ott meg a hajtás..., fiatal varrólányok dolgoznak, mert hetven rubelért senki sem áll be...

Vettünk egy órát, két nap múlva a naptár kiakadt. Már harmincadika van, ez meg még mindig a tizedikét mutatja. Lenyeltünk a barátommal úgy fejenként két és fél decit, megnéztem az órát, egészen normális óra... Aztán tök leálltak a mutatók, de mi lenyeltünk úgy három-három decit... Nézem az órát: mi a gond? A tokja megvan, a számlapja is, mi köll még? Kítűnő óra...

Amikor a lakásban leszakadt a plafon, akkor egyből lenyeltünk úgy három és fél decit. Nagyon helyes, télen adták át, a festést meg még ősszel csinálták. De hiszen nem lehet mindig nyáron építkezni! Egészen normális lakás ez...

Aztán elutaztunk egy szanatóriumba, olyan szakosított terápisába... A kaja olyan, mint amit a mozibüfében adnak, amikor a "Pajzsot a karddal" vetitik... De mi hoztunk magunkkal - volt forraló, aztán olyan melegítő, meg egy kis borsókoncentrát is... Normálisan elvagyunk, Grigorij?... Kiválóan, Konsztantyin!

Aztán repülővel jöttünk hazafelé, egy egész napot ücsörögtünk a váróban. Félnapig az időjárás, félnapig a műszaki állapot, öt órán át rakták be a csomagokat, hat órán át szedték kifelé... De mi hoztunk magunkkal, le is nyeltük. Normálisan elvagyunk, Grigorij? Még mindig gyorsabb, mint vonaton... Aztán kiszámítottuk, hogy nem is gyorsabb, hanem lassabb... Nem baj, a büfékben voltunk, új ismerősöket szereztünk, aztán a padon pihentünk is... A földi szolgálat lassabban, a légi szolgálat viszont gyorsabban működik, mi az ő helyzetüket megértjük, most már ők is értsék meg a miénket, és akkor minden normális lesz, ugye, Grigorij? - Kitűnő, Konsztantyin!

Ücsörögtünk, kipihentük magunkat. Most már repülünk hazafelé. Igaz, hogy Kujbisevben szálltunk le, mert Kazány nem fogadott, pedig nekünk Harkovba kell... De hoztunk magunkkal.. Most majd megnézzük a várost is, rendben van, Grigorij? - Kiválóan, Konsztantyin! ... Aztán megmondták, hogy hat órát kell várni, egy óra múlva figyelmeztettek, hogy ne menjen senki sehová, két óra múlva felszállt a gép... Így aztán repülhetett mindenki tovább.., pontosabban nem mindenki, hanem akit figyelmeztettek... De mi hoztunk magunkkal, aztán le is nyeltük... Utazunk vonattal, mi a gond..., minden rendben, Grigorij? - Tökéletesen, Konsztantyin!

Végre hazaértünk, megint ránéztem arra a nagykabátra.... De hoztunk magunkkal, le is nyeltük... Na, akkor most belebújok, figyelj csak, Grigorij... "Tök normális kabát, viseld egészséggel... Legfeljebb majd megyek mögötted és mindenkinek elmagyarázom, hogy hetven rubelért senki sem akar vasalni..."

Elutaztunk egy városba. Nemcsak úgy egyszerűen, hanem a városi tanácselnök meghívására. A tévén láttuk.amikor mondta: "Jöjjenek el városunkba, új szállódák, panziók, kávéházak várnak mindenkit!" Annyira hívott, hogy fogtuk magunkat és odautaztunk. Aztán valahogy olyan érzésünk támadt, hogy nem is vártak minket. Úgy határoztunk,hogy elmegyünk ehhez a tanácselnökhöz. Magyaráztuk is a titkárnőnek, hogy mi nem csak úgy az égről pottyantunk le, hanem minket meghívtak... Az meg fogta magát és kizavart bennünket. Azt mondja sokan vagyunk, a szállóda meg kevés. Teljesn megőrültünk! Majd csak úgy fogjuk magunkat és elutazgatunk mindenhová, ha a városi elöljáróságnak nyilatkozhatnékja támad... Hát, akkor a pályaudvari restiben lenyeltünk úgy két-két decit... Minden rendben, - mondom -, Grigorij? Tényleg, sokan vagyunk, hely meg kevés. Sokan vagyunk, nadrág meg kevés. Itt csak egyféle kiút van, Grigorij. Nekünk kell kevesebbeknek lennünk! Neked van gyereked, Grigorij? Nincs. Na, és nekem sincs. Normálisan elvagyunk, Grigorij? - Kitűnően, Konsztantyin!