Hát akkor, drága sztrovacsekok, itt a TolmatschStoryk következő adagja. Khö, khö. Mai előadásunk témája: Mit ér egy államfői ajándék, ha tolmács kapja Ha nem tévedek, akkor 1976-ban hirtelen kikértek a légijóból és egy tévés kollégával kiutaztunk a Nagy Nagy Bukarestbe bele. Azért írom, hogy ilyen Nagy, mer´hogy mindenféle elektronikus Európa-atlasz és túristatérkép egyből ráugrik, szinte keresni sem kell, a Windows Pan-Europeanban a Time Zone-t is simán be lehet állítani rá, nem úgy mint a mi pici Budapestünkre, na, tuggyátok, ezért vagyunk mi ilyen balkániak… Mindegy, most erről az utazásról van szó, mégpedig abból az időből, amikor még PiSzi még picibe´ sem volt, az európai kapu meg jól be volt zárva, az Ablakok nem léteztek, az ablakon át meg csak a keleti szelek fújtak, mer´hogy ilyen volt akkoriban a széljárás. Nos, azért kellett odautazni, mert ott rendezték a Varsói PTT közösülését (aki nem tudná, vagy nem emlékszik rá, ez volt a Politikai Tanácskozó Testület, csupa államfővel, kormányfővel és első sorban főtitkárokkal az élen). Hát, ilyen helyen még nem jártam, de különösebb izgalomra semmi okom nem volt, mert úgy őríztek bennünket, hogy bárhová mentünk mindig jött előttünk-mögöttünk egy csomó minket gyanúsan nézegető, de nekünk egyáltalán nem gyanús alak. Egyszer el akartunk a tolmácskollégával tűnni, csakhogy megszabaduljunk a napidíjtól, erre egyből kérdezte egy magyarul valamicskét beszélő hapi, hogy kérünk-e „protekciót”? Bámultunk, mint a moziban, aztán kérdeztük, hogy miért, netán tudnak valami olcsó helyet? Én speciel valami játékot akartam venni a srácoknak (mindig mindenhol arra költöttem minden keleti „valutámat”, másra úgysem tellett, játékból meg a teljes polc, onnantól-idáig). Erre kiderült, hogy nem ilyen protekcióra, hanem Protection-re gondol, tuggyátok, az olyan, aminek dagad a hónalja és kéklámpa van a fejebúbján, ha nagyon siet, akkor meg szirénázik. Na, ebből nem kértünk, de azért jött utánunk mindenhová. A tolmácsmeló pedig tiszta üdülés volt a légijós tréning után, majdnem mindent már előre lefordítottak és írásban odaadtak, nekünk gyakorlatilag szinte csak felolvasni kellett, meg néha figyelni, hogy stimmel-e. Ezzel kapcsolatban pedig megint egy érdekes „tolmácsszempontot” említenék – az öreg, nyáladzó, motyogó Brezsnyevnél azóta sem szinkronoztam jobb „szónokot”, hehe, ha nincs papír, akkor is háromszor körbeszaladhattam, sok-sok Sört megihattam volna, aztán aludhattam volna a Sörre egy sort is, mig ez egy mondatot kinyőgött magából, mondom, hogy tiszta üdülés volt az egész! Na, ehhez a vén löttyedthez képest plédájul ez az ifjonc néptribun Vik-tor, Vik-tor, akiért annyian rajonganak, az kész öngyilok egy szinkronos számára – látjátok, ilyen furán láccik ez kifelé egy fülkéből nézve... Na, a Buli végetért, rohanni kellett a szállóba, aztán a reptérre. Berohantunk a szobánkba, és látom hogy egy nagy kartondoboz fekszik az ágyamon, trikolor szalaggal átkötve és rajta egy névjegy. Nézem, hogy ki a fene járhatott itt, amig én fülkéztem, na csak azért, hogy kinek kell majd a vizitet viszonoznom, tudjátok, a protokoll! Hát ez bizony Maga a Nagy Konduktor vagy micsoda volt, de sok idő nem volt odalenni, mert menni kellett, mondtam is, hogy Csao Csao, te Csau! De mivel csehül nem tudok, ezért azt, hogy „cseszku” nem is fűztem hozzá. A dobozt bevágtam a bőröndömbe és rohantam. A bőröndre pedig hiába ragasztották rá azt, hogy én most valami Vert Impotens Perszóna vagyok, ezt a rakodók biztosan igy is értették, ezért hajigálták rendesen, ahogy különben is szokták. Pesten meg a Külügy kiküldött értünk egy Mercit!, a sofőr nagyon csúnyán nézett ránk, mert két fiatal kölökért ennyit fáradni, ráadásul akkor már farmerban feszítettünk, ő meg jakóban nyakkendőben, szóval nem voltunk jók nála. Azért hazavitt, megállt a ház előtt, kinyitotta a csomagtartót és …. hátrahőkölt, aztán én odamentem és szintén majd összestem! A kartondobozban ugyanis 3 üveg volt, na és a két szélső összenyomta a középsőt, abban meg tudjátok mi volt? Hát cujka! Ahhoz képest a kisüsti valami francia parfüm vagy kölni kölni. Felvittem a böröndömet, mindent bele a kádba, a szilánkokat a szemétbe, magát a böröndöt ki az erkélyre – még 2 hét múlva is döglöttek a legyek, ha arra repültek. Na, erre meg hazajött az asszony! Hogy én mit kaptam tőle, az nem igaz, pedig istenbizony egy kortyot sem! Kivételesen. Szóval jól meg lettem én ajándékozva, ezek után már azt sem bántam, hogy agyonlőtték a palit, meg is értem, aki ekkora disznóságra képes, amikor jónak akar mutatkozni, hát az milyen lehetett akkor, amikor rosszalkodott…. Hát igy vigyázzatok ti is az ajándékokkal, hogy kitől mit kaptok és jó-e az nektek?! Na, szervusztok, én most mindenesetre megiszom az Egy Pofa Sört és nektek is egészségtekre! Tolmatsch Sztorik