Na, akkor, khö, khm, folyassuk a TolmatschStorykat! Mai előadásom tárgya: Mikor jó, ha tud, és mikor jó, ha nem tud a tolmács idegenül Történt valamikor jó régen, hogy kiküldtek engem egy csoporttal tolmácsolni több hónapos fejtágító tanfolyamra, mégpedig a Szovjetunióba (ami azóta már megint Oroszország), annak is a Leningrád nevű „második fővárosába” (ami azóta már megint Szentpétervár), ott is a Bugyonnij Híradó Akamédiába bele (ami előtt már akkor is valami Csapajev szobor állt – ezen jókat röhögtünk, de szerintem már a szobor sincs meg, az akamédiját pedig tuti, hogy valamelyik cáricsaládos akárkire visszaátkeresztelték), egyszóval csupa olyan helyre kerültem ami nincs is, de ezt én már mexoktam és ti se csodálkozzatok). Nem, is az „élenjáró szovjet hadd (legyen) tyugyomány”, hanem a „honismeret” volt számomra az igazán érdekes – ez állítólag olyan dolog, ami minden nyelvtudor számára hasznos, naná, mert egy egyedem-begyedemen csak a grammatikát (a grammokról szóló tyugyományt), meg a literatúrát (ez vili, hogy a literekről szól) okítják, a nyelészeti közegbe viszont a helyszinen a legjobb beleelmerülni. Na, ez a beleelmerülés aztán nagyon sok érdekeset hozott és sokat lehetett tanulni nyelészetileg is. Ott arra fenn a francban északon, ahol a „fehér éjszakák” miatt még éjféli napot is láttam, az volt a divat, hogy úgy este 9-10 körül indultak az emberek egymáshoz vendégeskedni, de éjféltájban már tuti, hogy elfogyott az is, ami volt, meg az is, amit esetleg hozott valaki. Na, ez történt egyszer nálunk is, amikor megszálltak bennünket az oroszok a szállóban. Nincs mit tenni, én voltam a legkisebb, hát engem zavartak el utánpótlásért. A boltok viszont 9-kor mind bezártak, a szállóban pedig (kotonai szálló lévén) semmi ártalmas dolog nem volt kapható, azaz se étterem, se kantin nem is volt „rendszeresítve”. Mentem szomszédolni, azaz próbáltam kölcsönkérni, de Murphy szerint is, ha valami nincs, akkor az nagyon nincs!  Igy aztán nekiindultam a nagy orosz fehérségnek (ez nem hó volt, hanem éjszaka, ahogy csuklottam már), azzal, hogy na akkor most be kell mennem valahová a „városközpontba”, mert ott csupán a portást kell megvesztegetni és mindenem meglesz! Hát, állok az úttest szélén és várom a zöldlámpás taxit. Persze, ha nagyon kéne, akkor egy sincs! Ennek is biztosan megvan a Murphylógiai magyarázata. Egyszer csak látom,. hogy tántorog egy olyan ismerős helybéli bennszülött és rámvigyorog. Aszongya: „Szevasz! Te meg mit ácsorogsz itt?” Elmondom neki, hogy mi a gond. Erre azt mondja: „Micsoda marhaság betaxizni és portásvesztegetni egy ilyen egyszerű dologért, amikor azt a pénzt is el lehet inni?!!” Kérdem tőle, hogy hát akkor a hülyekülföldi miafrancot csináljon? Röhögött egyet, de azért felhomályosított: „Hát a taxisoknál Mindig Van! Ha meg nincs, akkor beszól a rágyijóba és hozzák a kollégák!” Mondom, hogy akkor mit csináljak, stoppoljam le és kérjek tőle csak úgy egyszerűen? Aszongya: „Á, az úgy nem megy! Még azt hiszik, hogy valami ellenőr vagy tégla vagy, vagy még rosszabb – tejesen zöldfülű amatőrnek néznek. Jelszó van! Lestoppolod, aztán megkérdezed tőle, hogy nincs-e véletlenül egy Lityeraturkája (ez az Élet ÉS Irodalom ruszki megfelelője)” Na, kipróbáltam! Be is jött! Mondhatnám, hogy Ez rendesen müxött! Igy aztán látjátok, sztrovacsekok, mennyit számít a „honismeret”! Egy másik alkalommal viszont éjszaka teljesen egyedül kóboroltam (a postán voltam, mert csak onnan lehetett hazatelefonálni Pestre). Jövök visszafelé a szállóba, de úgy döntöttem, hogy nem kerülök, hanem szépen átvágok egy lakótelepen meg egy parkon keresztül. Egyszercsak látom, hogy jönnek szembe vagy hatan-nyolcan (tényleg ennyien voltak, mert kivételesen nem volt duplatriplaságom). Elállják az utat és az egyik odaszól: „Vegyél téglát!” – és nyújtja is a jókora féltéglát, amit a markában tartott. Na, ha most elkezdek alkudozni, akkor ezt még képes lesz a fejemre ejteni. Hirtelen elfelejtettem minden nyelvtudásomat és csak magyarul kezdtem dumálni: „Mit mond? Nem értem. De szép ez a tégla. Mit csináljak? Én nem vagyok idevalósi, csak úgy mászkálok és nézelődök….” – egyszóval folyamatosan dumáltam, ami csak eszembe jutott, de véletlenül sem tudtam semmit sem oroszul. Erre bámultak rám egy darabig, aztán köptek egyet – „Hülye külföldi! Semmit sem ért ez a marha!”, aztán félreálltak, én meg slattyogtam tovább. Hát ez volt az az eset, amikor jól jött, hogy a hülyetolmács nem ért semmit! Na, akkor most ennyit, drága jó sztrovacsekok. Nem árt, ha az ember egyszer tud, egyszer meg nem tud valamit, aztán mindenki hámozza ki magának, hogy mikor mit érdemes. Lenne utoljára még egy olyan kérdésem, hogy Mi az a Családi Háromszög? Na, ne törjétek sokáig a fejeteket, mert én ilyet ott kinn soxor láttam. Tévedések elkerülése végett, ehhez nem 3-an, hanem 2-en is elegendőek! Képzeljétek csak el, hogy jön szembe az apu meg az anyu, egymásnak dőlve rendesen, a 40 fokos vodkától úgy 45 fokosan, és imbolyognak is, ahogy illik. Na, ez az! Egészségtekre! És vigyázzatok magatokra, mert ha minden marhaságomat magatok is ki akarnátok próbálni, az nektek  nagyon megárthat. Ehhez gyakorlat és szagismeret kell! Hukk! Wágner úr (a minden semmit sem tudó literátor és grammatikuss) Tolmatsch Sztorik