Szervusztok, drága jó sztrovacsekok! Ismét betámolygok ide hozzátok, és mivel tegnap valamelyik Törzsasztalnál eszembe jutott, hát most beöntöm ide Nektek a TolmatschStoryk mai adagját. Khö, khm, mai előadásunk témája: ”Kristály(vázá)t a Zaciba!” Ahogy a múltkoriban csuklottam, kinn voltam valamikor a bandával egy jóideig abban a Szt. Lenin-Péter-Pál és mindenféle hasonló várgrádban benne és nyakig. Nos, azon a „hotel-típusú” közös szálláson, ahol ugyebár saját kantin sem volt, az időnként felgyülemlett üres üvegeket a takarítónéni tüntette el. Ő is biztosan még a cári családnál főudvarhölgy is lehetett és mindenféle úri nyelveken is tudott szintén, ahogy ezt nekem valamikor jól megaszonta valaki :)))))) – hehe, én is láttam ám ilyet! DE egyszercsak eltűnt ez a valamikori úridáma és valamivel fiatalabb (ez is lehetett vagy 60 éves) került a helyébe, őt pedig ez a „göngyöleg” egy csöppet sem izgatta (annál inkább, hogy ki mikor tántorog haza, vagy kihez ki jön „vendégségbe” – jegyezte is szorgalmasan valami vastag könyvbe). Szépen telt az idő, az üveghegyek pedig egyre nagyobbak lettek a szobákban, na, ahogy illik… Csak úgy lazán visszavinni ezeket a boltba, ahonnan hozzánkszármaztak, nem lehetett ám, mert ott kinn Más Volt a Rend! Üres üveget csak a kijelölt visszaváltóba! Volt is a közelben erre egy külön barakképület, de vagy „Üres ládák és hely hiányában Zárva!” tábla lógott rajta, vagy akkora sor volt, hogy onnan LeninPétervártól akár minden oroszok Moszkva-anyácskáig érhetett a vége, egyszóval magyarember olyat ritkán látott. Az idő meg csak telt, a hegyek nőttek… de ezt már csuklottam, és egyszercsak már nem fértünk el a szobákban! Nem volt mit tenni, expedicíjót kellett szerveznünk az Üveghegyeken túlra. Na, ezt hívták ott helybéli nyelven, hogy be kell adni a Kristályt a Zaciba! Tele is pakoltunk vagy három bőröndöt ezekkel az üvegekkel és nekiindultunk. Előtte persze engem elzavartak „felderíteni a terepet”. Kivételesen nyitva volt a barakk, a sor sem volt akkora, mint általában. Odacipeltük a cuccot és beálltunk a sorba. Na, ez nagyon lassan mozdult. A helybéliek többsége nyugodtan ráérősen ücsörgött a batyuján és várt. Mi is álltunk és vártunk. Sokáig vártunk. Untuk marhára! Már azon voltunk, hogy kiöntjük oda az egészet egy kupacba,  odavetjük Üveg(gyöngy)ként a bennszülötteknek. Főleg én türelmetlenkedtem (nem egy tolmácsmunka ez a sorbanállás), de volt egy másik sztrovacsek, az is megjegyezte, hogy ”…hagyjuk a francba az egészet, lám ott is az egyik ruszki már leborított!” Na, erre felkaptam a fejem: „Mi van? Biztos, hogy orosz volt? És otthagyta a sort?” Aszongya nekem, hogy „Naná! Kiszállt a buliból és elment valahová oda hátra.” Na, nem! Ilyen nincs! Itt valami más furfang van a dologban! El is indultam én is, megkerültem a házat és látom, hogy hoppá! – van hátul is egy kiskapu! Mert kiskapunak mindig lenni kell! Előtte meg egy olyan szakadtforma, szőrösképü hapsi rakoskadja a ládákat. Megállok és nézem. Várom, hogy mi lesz. - Hát te meg mit bámulsz ilyen búspofával – kérdi. (Na, akkor sínen vagyunk! Megvan a kommunikáció alaphangja!) - Állnál be te is a sorba, a te pofád sem lenne különb – mondom én. - Ki mondta, hogy muszáj sorba állni? (Hoppá! Most már a tárgyalások előrehaladottabb stádiumába is léphetünk!) - Itt dolgozol? – kérdem tőle. - Régebben dolgoztam, most csak segítek. (vili, kirúgták a palit, pedig láccott rajta, hogy Szagember! Specialist First Class – már csak az orra után is) - Na, akkor segíts nekem is! - Sok van? - Akad! - 25 %! - OK! – mondom én, mer´hogy ez oroszul is inglisül van. (Hehe, ma a „behajtók” díja is ugyanez, ja, az Áru változik, az Ár marad!) - Na, akkor hozzad! Visszamentem a fiúgghoz, oszt´ mondom, hogy utánam! Jöttek, cügölték. A szőrösképű beengedett a hátsó kiskapun a KristályZaciba. Kirakosgattuk szépen sorjában. Megszámolta (hiába dülöngélt, ezt valahogy nagyon precizen csinálta). - A többiek menjenek ki! – mondja a Professional Szagember Specialista. - Minek? Hiszen magyarok, úgysem értenek egy mukkot sem. - Mindegy! Tanú nem köll! Kimentek. Nyélbe ütöttük az Üzletet – ezt híjják „mályenkij biznisznek”. Vígan elslattyogtunk a legközelebbi boltba és máris megvolt az utánpótlás. A sor pedig….. szerintem még ma is ott állnak, hacsak nem változtak annyit az idők, vagy össze nem roskadt a KristályZaci. Hát, sztrovacsekok, ez is csak egy „életkép” volt, de remélem értitek, hogy mi mindent kell tudnia egy „kommunikátornak”, ha nem akar szoborként megmerevedni egy nagy térség közepén a sok balganép között :))) Wágner úr (mint KristályZacis betétkezelő) Tolmatsch Sztorik