Mivel megigértem, így aztán most elmesélem nektek az

"Óceán"
Koaliciós Stratégiai Hadijáték

(majdnem teljesen) igaz történetét.

Kezdő hüjekotona-szartolmátsch korom óta mindig nagy csodálója voltam a különböző törzsvezetési gyakorlatoknak és főleg a hadijátékoknak. Felnőtt emberek, magasrangú katonai vezetők véresen komolyan, éjt nappallá téve rajzolgattak mindenféle vázlatokat, térképeket, hatalmas krumplikkal és ide-oda mutató vastag színes nyilakkal, bőszen számolgattak, gyártották az ilyen-olyan számvetéseket, kimutatásokat az erők és eszközök állapotáról és helyzetéről, küldözgették egymásnak a jelentéseket és osztogatták a parancsokat, mozgatták a csapatokat...., amelyek - az ilyen bulik Szigorúan titkos és Különösen fontos jellege miatt - nem is tudtak az egészről semmit, élték megszokott nyugis, vagy kevésbé nyugis életüket, ki sem mozdulva sehová rendes "béke helyőrségükből"...

Szárazföldi erőknél ősidők óta megszokott szórakozás volt az ilyen-olyan makettek, terepasztalok készítése (ezek gyakorlatilag homokozók, amelyekben hozzáértő térképészek (kartográfusok) irányítása mellett, a valamilyen meghatározott terepet alakították ki valamilyen kotonák, csak éppen nem homokvárakat, hanem dombokat, völgyeket kupacoztak össze, majd elhelyeztek különféle csapatokat, erőket és eszközöket jelölő tárgyakat, vagy feliratokat ilyen-olyan jelzéssel). Aztán a nagygórék körbeállták ezt a makettet (homokozót) és nagyokosan megdumálták, hogy ez az izé onnan amoda fog mozogni, amaz az izé pedig onnan ide, és akkor ottan összevesznek és ütik-vágják egymást, amit szagszerűen úgy hívnak, hogy csapás, ellencsapás, összpontosítás, támadási irány, közelebbi, napi, távolabbi feladat, illetve védelmi és tűzrendszer...., meg csupa ilyenek.

Minél magasabb szinten folyt egy-egy ilyen hadijátszadozás, annál nagyobbak voltak ezek a térképek, vázlatok, homokozók, valamint a mutogató pálcák is annál hosszabbak voltak, illetve a mutogatós hapsinak is annál magasabb volt a rangja - pld. egy ilyen bulinál, amit egy szovjet marsall, hoppá, nem is sima marsall, hanem a Szovjetunió Marsallja (!!!) vezetett, a legalább 3-4 méteres mutogató pálcát egy tábornok fogta két kézzel, úgy bökdöste az óriási térképen felrajzolt nagy krumplikat, vagy mutatta, hogy azok majd milyen irányban és hová fognak elmozdulni. Ja, ehhez még hozzáfúzném, mert eszembe jutott - abban az időben már egészen alsó szinten is megjelentek az atomfegyverek, és a parancsnokok előszeretettel telecsapkodták a terepet atommal, ezért aztán a bazi nagy térképen annyi piros karika volt a vastag nyilak irányában, hogy szinte belepte az egészet. Ezért aztán Grecsko marsall, aki akkoriban honvédelmi miniszter volt, el is bődült, de nagyon, hogy "Marhák!!! Hogy a fenébe tudtok majd támadni, ha magatok előtt teleszórjátok az egészet atommal?!!! Úgy senki sehová nem tud menni, de nem is lesz minek! Fogjátok vissza magatokat, de nagyon sürgősen!" Frankón így volt, kivételesen nem hazudok, mert ott voltam és szinkronoztam, épp akkoriban tanultam meg, hogy a "papír mindent elbír", de túlzásba vinni azért nem illik...

Na, ennyit előljáróban, hogy tudjátok miafrancot is jelentett a "hadijáték" abban a korban, amikor még nem léteztek kompjuterek, nem volt semmilyen jó kis lődözős játék, nem lehetett az egészet nyugiban a képernyőn látványosan és izgalmasan lejátszani, pláne, ha meghekkeli az ember és lop magának végtelen lőszert és életet...

Nos, egyszer valamikor valamelyk nagyokos nagygóré kitalálta azt, hogy rendezzenek egy Stratégiai Hadijátékot a Polgári Hajók védelméről éles (értsd háborús) helyzet beállta esetén, mégpedig a Varsói Szerződés valamennyi tagállamának résztvételével, vagyis - az ilyen-olyan hajók pillanatnyi helyzetét tekintve - világméretben! A Nagygórék (nála is nagyobb) Ötleteit rendszerint elfogadják és rögtön meg is valósítják (pedig rengeteg kellemetlenséget lehetne megspórolni, ha ilyenkor valaki gyorsan leitatná sok Sörökkel).

Nem volt mit tenni, ha bevették az Egybesült és Állig Felfegyverzett Erők éves rendezvénytervébe, akkor annyi, végre kellett hajtani.

Azért, hogy túl nagy híre ne menjen a dolognak és ne röhögjön a kotonáékon az ország, az "Óceán" névre nagyon-nagyon mélyen hallgató Stratégiai Hadijátékot nagyon titkosan, teljesen elszeparált helyiségekben, "a korlátolt személyek szűk körének" bevonásával szervezték meg, vagyis a HM épületében, az amúgy is tök zárt VK Hadműveleten jelöltek ki egy tanácskozó termet, illetve néhány irodát. Ide érkeztek a szegény MAHART-osok, akiken végülis csattant az ostor.

Vili, hogy a kotonáék, miközben saját irodáikban és "szolgálati helyeiken" végezték a rendes napi semmittevésüket, miközben tulajdonképpen hajózgattak az óceánokon és tengereken, időnként be-benéztek a nagyon-nagyon fontos és titkos hadijáték Fő Vezetési Pontjára, és komoly pofával ijesztgették, avagy nyugtatgatták a megszeppent civileket, de amúgy különösebb gondjaik nem támadtak - egy tapasztalt szárazföldi patkány számára nem probléma az, ha elrendelik azt, hogy neki most öreg tengeri medvének kell lennie, parancs, értettem, annyi... Szerencsétlen polgári hajósaink viszont eléggé meg voltak zavarodva, pláne, hogy saját hírrendszerükön keresztül kapcsolatot kellett tartaniuk a franctuggya merre kószáló tengerjáróikkal, amelyeken szintén csak a "korlátolt személyek szűk körébe" kijelölt kapitányokat tájékoztatták arról, hogy most milyen világméretű összeesküvés áldozatai.

A hadijátékot vezető EFE Törzs és a nemzeti vezérkarok között a kommunkáció - szokás szerint - titkosított és rejtjelzett csatornákon folyt, vagyis küldözgették egymásnak a direkt "Óceános" jelzésű táviratokat, amikkel első sorban a szerencsétlen rejtjelzőknek és a ferdítőknek akadt rengeteg dolguk, mintha más feladatuk és jobb dolguk nem is lenne. Valamelyest tovább bonyolította a mókát az, hogy annak ellenére, hogy a távíratok fejlécébe benyomták az "Óceán" gyakorlat jelzését és ezeknek külön "gyűjtőjük" (nyilvántartási és kezelési naplójuk) volt, amig bele nem rázódtak az ügyvitelesek, rögtön vitték az érkezett (nagyon-nagyon titkos és nagyon-nagyon sürgős) távíratokat a bennük feltüntetett címzetteknek (vagyis a HM vagy VK titkárságra), illetve - ha ott nem volt épp valaki, aki tudott volna oroszul - akkor egyből a ferdítőkhöz. Így aztán történt olyan, hogy az osztályvezetőm ijedten rohan hozzám, hogy most hoztak egy ilyen azonnali sürgősségű, államtitoknak minősülő távíratot, "rendkívüli helyzet" általános elrendeléséről, csak és kizárólag a Miniszter és a VKF számára...., mire letettem a Sörömet, megnéztem, észrevettem a jelzést, és mondtam neki, hogy nyugi, ne szarjon be, ez csak gyakorlati kamu, én majd elintézem, ő nem is látta, nem is tud róla, hiszen nem vonták be a hadijátékra kijelölt "korlátolt személyek szűk körébe".

Hasonlóan érdekes volt, amikor a szegény MAHART-osoknak a saját csatornáikon érkeztek a különböző jelentések. Plédájul, valamelyik franctuggya valahol veszteglő hajó kapitánya izgatottan kérdezi, hogy most akkor mit kell tennie? Kapott egy sürgős rádiótáviratot, hogy azonnal fusson ki és megadott koordinátákon csatlakozzon az ott összeálló konvojba. Másiknak azt rendelték el, hogy szakítsa meg útját és azonnal fusson be a legközelebbi "baráti" kikötőbe. Harmadiknak azt, hogy semmi kirakodás, azonnal szedje fel a horgonyt és irány ide meg oda, mert ott majd lesznek "saját" hadihajók, amelyek majd megvédik, a továbbiakban pedig kövesse a hadihajós egység parancsnokának utasításait.

Egyszóval eltartott egy ideig, amig szegény MAHART-osok belerázódtak a kotonáék világában megszokott játékba és megtanulták azt, hogy "Ha nagy a kupleráj, akkor a legjobb ha mindenki ül a seggén és nem csinál semmit, illetve iszik Söröt, mert az hűt és nyugtat".


Tolmatsch Sztorik