Gyakran emlegetem azt a szöveget, hogy

Korlátolt Személyek Szűk Köre

Nos, ez abból ered, hogy egyszer egy (szokásosan nadon-nadon nagy és nadon-nadon fontos) Koaliciós Buli előtt egy eligazítást tartottak, szintén koaliciósan és az egyik ruszki generális - a Koaliciós Köszöntőket követően - méltatva és hangsúlyozva a buli jelentőségét és törekedve arra, hogy a koaliciós személyzet mindezt kellően átérezze, meghatódjon és büszkélkedjen, kissé akadozó nyelvvel kissé összekeverte a szavakat, és ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy csak kevesen, korlátozott létszámban, szűk körben lesznek azok a kiválasztottak, akiknek a nyakába varrták az egész hajcihőt, azt találta mondani, hogy

"Ezen a fontos rendezvényen csak korlátolt személyek szűk kore vehet részt"!

A duma nekünk annyira megtetszett, hogy rögtön megértettük helyünket és szerepünket, kellőképp átéreztük, meghatódtunk és roppantul büszkélkedtünk, aztán pedig minden hasonló bulin ezzel vígasztaltuk magunkat és a ránk valamiért csúnyán néző komoly résztvevőket (ezeket mellesleg mind megütötte a guta, jobb esetben diliház zárt osztályán, rosszabb esetben szintén zárt, intenzív reanimációs osztályon kötöttek ki, ja, kérem szépen, ez a Feladat komoly átérzésének a biztos következménye...

1984 decemberében Budapesten rendezték meg a VSZT Honvédelmi Miniszteri Bizottságának soros ülését, ezt amúgy rotációs alapon csinálták évente egyszeri alkalommal mindig más-más országban, semmi különös nem volt benne, de valamiért a nagygóréság úgy döntött, hogy na, most majd mi megmutatjuk!

Főnökünket behívták, eligazították, ő pedig összehívta a ferdítőbandáját és szintén eligazított bennünket, mondjuk nem az idézett dumával, hanem csak úgy népiesen, hogy értsük és vígasztalódjunk - "Nincs akkora trágyahalom, amit ne tudnánk szétlapátolni"! Tiszta sor, a feladat adott, tudás, igyekezet és szorgalom megvan, nosza rajta!

Höhő, csakhogy valószínüleg lapátokból is jócskán megvolt a készlet, mert aki csak hozzájutott az mind lapátolt, de nem szét, hanem össze, vagyis a lelkesítő duma bizonyos fokig módosult - "Nincs akkora trágyahalom, amire ne lehetne még egy lapáttal fölhányni".

Helyszínnek a HungExpot jelölték ki, ami a HM-től kissé odébb van. A legmagasabb rangú vendégeket Budán, a Kormány Vendégházában, a valamelyest kisebbeket spéci nagykövetségi rezidenciákban helyezték el (naponta mindenféle konvojok ninóninóztak át a városon, utat törve a sok-sok dugóban, nagyon örültek a népek, mindenütt megéljenezték az egész varsói paktumot), a külföldi delegációkkal érkezett szakembereket a HungExpo toronyszállójában szállásolták el (ezek nem ninóztak, mert csak gyalogosan kellett átjönniük, érdekes módon ezek mind időben ott voltak mindig), a magyarok pedig részben otthon aludhattak, és csak meghatározott időre kellett beérniük, illetve a Korlátolt Személyek Szűk Köre ügyeleti rendszerben a HungExpo egyik épületében kapott valamilyen helyet (stabilan legyenek ott, úgy a biztosabb). A kiküldött ferdítőéknek amúgy sem lesz idejük aludniuk, örülhetnek annak, ha egyáltalán levegőhöz jutnak (valamilyen kiállítóteremben helyezték el őket, ott már csak azt kellett lejattolni, hogy legalább a mobil válaszfalakat úgy pakolásszák át, hogy valamilyen szellőzésük is legyen, ablak ugyanis nem volt).

Lényegében a Nagy Buli egész idejére a teljes VK ferdítőosztályt igénybevették, egyrészük a munkahelyen a HM-ben melózott, oda érkeztek az azonnali sürgősségű anyagok, másik részük kitelepült a HungExpora, ott kellett a helyben készülő dokumentumokat elkészíteni, illetve az előzőleg legyártottakat folyamatosan módosítani, kiegészíteni, újraszerkeszteni, a szinkronosok izzadtak és lihegtek a fülkékben, egy fiatal tiszt pedig ninó-ninós rendészkocsival és géppisztolyos kisérettel folyamatosan cikázott át a városon (télen, hóesésben, csúszós úton) az "objektumok" között - hordta ide-oda az anyagokat. Ja, kompjuter és internet akkor még nem volt, mindent írógéppel kellett százszor újra és újra leírni - "Az ember tervez, az Isten meg...." (azért ábrázolják mindig ingben, mert nincs ideje felöltözni), na, ki mihez ért és mire képes..., állománystátuszilag....

A tanácskozás helyszínén állandóan hordani kellett a direkt erre a célra legyártott színes fényképes kitűzőket - ezek pont akkor jöttek divatba, teljesen új dolognak számított, mert bármennyire is imádták a mindenféle belépésre és kilépésre jogosítő igazolványokat, bilétákat, propuszkokat, ilyet korábban még csak filmen láttunk.

A helyzet súlyosbításaként teljes és totális száraztörvényt vezettek be! Kihoztak mindenféle - rendőröktől kölcsönbe kapott - szondákat és időnként elkaptak valakit, hogy lihegjen bele, pedig nem is autózott senki az épületben. Volt köztük valami digitális (!!!) herkentyű is, amibe nem is fújni kellett, hanem csak belebeszélni - én mindenesetre oroszul káromkodtam bele valamit, egyből ki is tért a mutató, mondtam is, hogy ez egy nyugati cucc és nem ruszkitolmácsra van kalibrálva, így aztán nem fogtak le, de különben is rohantam a fülkébe....

Egyszóval ez egy ilyen ide-oda szaladgálós buli volt, sok-sok flanccal. Viszont azért, hogy a sok-sok külföldi vendég el tudja verni a napidíját és ne kelljen a városban mindenféle boltba elcipelni őket, ott helyben berendeztek egy spéci áruházat, mégpedig úgy, hogy az akkori Centrum Áruház telepített ki egy részleget, mindenféle kurrensnek számító áruval megpakolva. Itt a a képen, ahol most székek asztalok vannak, na az egész földszint egy hatalmas bazárnak volt kialakítva. Volt ott dögivel szőnyeg (a szovjetek kedvelték nagyon), valamint mindenféle elektromos - naná, hogy nyugati (!!!) - szerkentyű, herkentyű, hifi-rorony, rádiómagnó, sztereó izé meg walkman..., na, ami akkortájt futott, elvégre mi voltunk a legvidámabb barakk és ha haditechnikában nem is, de kaja-piában és ilyen-olyan divatos cuccokkal a legjobban voltunk ellátva az egész varsói cuclágerban..

Ja, és mivel ilyen nagygóréknak volt az egész Centrum vigyázzba állítva, hát mit gondoltok, ki felügyelt erre a sok kurrens cuccra? Ha hiszitek, ha nem, hát maga a főigazgató! Bezony! Ott volt végig, éjszaka a szőnyeghegyen aludt és egy szőnyeggel takarózott, természetesen felöltözve - hátha véletlenül akkor toppan be valamelyik főmarsall, akkor ő rögtön ki is szolgálja. Mindent a vendégért!

Ha már ott voltam ilyen frankó helyen, akkor szintén kinéztem magamnak egy régóta tervbe vett cuccot, mégpedig egy színes tévét, itt meg nem is akármilyen, hanem igazi Grundig volt kirakva!!! Igaz, hogy csak egyetlen darab, ezért végig izgultam, nehogy valamelyik marsallgenerális meglovasítsa az orrom elől, mindig nézegettem onnan fentről a - képen látható, akkor még nem üvegezett - karzatról, hogy megvan-e még, vagy már elvitték.

Nos, szerencsém volt, a buli végetért, a Grundig ott maradt. Gyorsan rohantam oda és lejattoltam, hogy ez kell nekem, itt a dohány, ne vigyék már vissza valamilyen spéci raktárba. Meglett, a kollégámmal rögtön bepakoltuk a ninóninós autóba, a csomagtartóba nem is fért bele, ezért valahogy trükkösen begyömöszöltük a hátsó ülésre. Hóesésben, síkos úton nagy óvatosan hazajuttattuk ( a szirénát nem használtuk, géppisztolyos kisérő nem kellett, amúgy sem fért volna be az ótóba). Fölcipeltük, üzembe helyeztük. Na, és kiderült, hogy a nyugati cucc nem frankó - rengeteg csatornája van, de PAL rendszerű, nálunk akkor pedig Secam volt még. Nincs mit tenni, nyomás vissza, remélhetőleg még ott a Centrum. Nos, hóesés ide, síkosság oda, mi bizony benyomtuk azt a szirénát - szépen át is ninóztunk a városon, elvégre komollyá vált a dolog, addig kell elintézni, amig még Korlátolt Személyként futhatja az embert ezt a Szűk Kört...

Odaértünk, csicsás Grundigot visszavették, pénzt visszaadták. Az ám, csakhogy színes tévé továbbra is sehol, bezzeg a Karácsony meg itt van máris... Nagyon szomorú pofát vághattam, de szerencsémre a Híradófőnök tábornokunk megsajnált, mondta, hogy ha ennyire odavagyok, akkor ő elintéz nekem egy hazai Oriont, az tuttira működni fog, magyarnak meg annyira magyar, hogy a képcsőben a levegő magyar volt, mielőtt kivákumozták volna belőle...



Tolmatsch Sztorik